Már régóta ígérjük, íme:
Most kaptuk a hírt, hogy a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon június 17-én 13 órától, a sorban ötödikként vetítik az Angyalt, a Kulturális Központ Színháztermében. A vetítésekre “civil” közönség is bemehet – ha van kedvetek óriási vásznon megnézni, hajrá! ![]()
A díjátadó június 18-án, este 7 órakor lesz, a mezőny igencsak színvonalas, úgyhogy drukkoljatok nekünk, illetve az alkotóknak – Indiánnak és stábjának, valamint Manga István animátornak!
Az Angyal jelölt a BRAVO OTTO-n is, csakúgy, mint mi, zenekarilag, az év együttese kategóriában. Úgy tudjuk, szavazni május 31-ig (azaz még egy hétig) lehet a www.bravootto.hu -n, egy rövid regisztráció után.
Kérjük, voksoljatok ránk, és persze gyertek el június 4-én a WestEnd tetőteraszára, hiszen mi is színpadra lépünk majd egy sohasem látott-hallott különleges produkcióval!!!
Örömmel tudatjuk veletek, hogy az Angyal a második helyre került a VIVA Chart Show-ban!
Köszönjük az alkotóknak (a Los Tiki Pictures stábjának és Manga István animátornak), a VIVA TV-nek, mindenkinek, aki segített, hogy minél több emberhez eljusson a kisfilm, és természetesen NEKTEK!!!
Szegény Peti kimaradt a visszatekintésből. Remélem megbocsájt az osztrák firkászoknak:)))
Katt: http://www.pixelboss.at/blog/?p=561
Piiisz
Nézzétek holnap, vasárnap délután 15:30 és 16:30 között a VIVÁt, hiszen egy exkluzív produkcióval igyekszünk mi is hozzájárulni a Teleton sikeréhez!
Hívjátok az adománygyűjtő vonalat a 06 91 22 50 22 számon, és segítsetek ti is, hogy összejöjjön a pénz egy gyermekmentő autóra!
Hétvégi meglepiként íme egy rövid videoblog, ami az Angyal sajtópremierje során készült.

Nem feledni: holnap zárjuk a fotópályázatunkat, úgyhogy ideje beküldenetek a képeiteket!
Részletek a flyeren!
Ezúton szeretnénk meghívni a zenekar 8. születésnapi bulijára, amit a “szokott” helyen tartunk, a jelenleg Club 202-ként működő, leánykori nevén Wigwam klubban!
Interjúkat láthattok az Angyal kapcsán a divatikon.hu portálon, valamint a NEON.HU is kikérdezett minket, és néhány ismerős formát a klipről. Csekkoljátok!
Mint azt már említettük, délután az Interaktív vendégei leszünk, az egész műsort nekünk, illetve az Angyal klip-premierjének szenteli a VIVA TV – de addig is itt egy video interjú, amit a Napimagazin készített velünk!
Végül, de nem utolsósorban szeretnénk BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNNI MIKINEK!!!
(Mostantól ráfogjuk, hogy direkt az ő szülinapjára időzítettük az Angyal bemutatóját!
)
Intim közelségbe került a várva várt pillanat: pénteken 15 órától az Anti Fitness Club teljes legénysége foglal helyet az Interaktívban.
A VIVA az egész adást a zenekarnak szenteli, melynek apropója természetesen nem más, mint az Angyal klip bemutatója.
A videó szellemiségéhez kapcsolódóan némi rekonstrukciót hajtottunk végre a weboldalunkon is.
Nekünk nagyon tetszik, reméljük, ti is lájkoljátok!