Jam

A múlt héten a legjobb együttes kategória többi jelöltjével együtt ellátogattunk egy Roma Nemzetiségi Szakiskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézménybe, ahol autentikus roma zenét tanultunk, és együtt zenéltünk a világhírű Kalyi Jag együttes roma muzsikusaival. Nagyon élveztük, igazi jam alakult ki!
Nem először álltunk ki a rasszizmus ellen. Pacifista emberek vagyunk, minden olyan szervezetet, csoportot, eszmét, cselekedetet elítélünk, ami testvérháborúhoz vezethet. Mindannyian egyenlőek vagyunk, jók vagyunk valamiben, kevésbé másban, különbözünk, de a világ ettől szép. A zenekar se mindennapi kinézetéről híres, ezért talán értelemszerű, ha ostobának tartjuk azon embertársainkat, akik pusztán a külsőségek, vagy ne adj ég a bőrszín alapján ítélik meg a másikat. Ha már csak néhány ember szemét sikerül ezzel az eseménnyel felnyitnunk, elégedetten nyugtázhatjuk, célt ért a törekvés!
Az ott készült fotókat feltöltöttük a galériánkba, és ezúton is köszönjük a VIVÁnak a lehetőséget!

217 Hozzászólás “Jam”

  1. sweetylemon. says:

    itt már első.:>

  2. Deepy says:

    :) “cinco continentes en un mismo corazón” szép tőletek, IGAZI IDOL díj (nemám szimpla otto-s) az AFC-nek :D

  3. Deepy says:

    nem az a lényeg hanyadik vagy bakker ne menjünk már le napiszaros értelmi szintre -.-”

  4. sweetylemon. says:

    1et értek. szerintem is hulyeség vkit elitélni pl a bőrszÍn alapján.

  5. sweetylemon. says:

    jojo.
    nemnemkedvanottaz.:-j
    és tudom h nemaza lényeg.
    de most muszájolt.

  6. iqlightblondie says:

    az elsőzés olyan mint a dohányzás. le kell szokni róla és kész xD mondjuk én sosem csináltam sztm.
    nézem a képeket :)

  7. sweetylemon. says:

    olyan nagynak érzed magad?

  8. Deepy says:

    végülis nem idősebb nálad tuti x”D egy PICIT csak :D

  9. Timi says:

    khhmmm majdnem mondtam vmit de inkább nem… Most vitáznék a postban leírtakkal. De az az én véleményem. Persze én is toleráns vagyok, nem vagyok rasszista… De ha rossz élmény ér nehéz toleránsnak lenned. Persze nem egy-két ember alapján kell elitélni az összeset, de majd igyekszem változtatni ezen.

  10. iqlightblondie says:

    lemon! nem árulom el, h mekkorának érzem magam :) ez titok :D :D
    én eléggé toleráns vok 1ébként asszem, azért még van mit csiszolni!

  11. FloWergirl says:

    Szentem fölösleges! Mindenkinek meg van a maga véleménye..! És ez igyjó!:)

  12. sweetylemon. says:

    jo.
    énis megkomolyodok.

  13. sweetylemon. says:

    am Ilka. az enyém nem.
    ebben a percben épp 1 65 éves özvegynek érzem magam.

  14. FloWergirl says:

    Ne aggodj Ilka nem vagy egyedül..!XD Am. itt a példa mit nem tok még naon tolerálni..xD Majd idővel..xD Vagy nem..xD

  15. sweetylemon. says:

    itt mindenki antiemo.
    engem pedig az összes emonak néz s tovább tudjátok ilyenkor mi kovetkezik szal…
    bármár eléggé hozzászoktam.
    uh nem nagyon vetek meg senkit.

  16. iqlightblondie says:

    oks Virág kitartás 1ütt minden könnyebb :)
    lemon, no comment, h Lilla szavaival éljek

  17. sweetylemon. says:

    Feka mostanában nemválaszol.:’(((

  18. FloWergirl says:

    :D

  19. Deepy says:

    mert citrompótlót szed x”DDD

  20. sweetylemon. says:

    tegnap ilyenkor milyen szép volt. 8->

  21. iqlightblondie says:

    :D :D :D :D :D

  22. Peggii Sue says:

    na én ezt csípem bennetek nagyon, hogy minden olyan helyzetben vagy fontos témában állást foglaltok ami foglalkoztat mindenkit, és odaálltok középre békitőnek.. nagyon szép gesztus volt ez hogy éltetek a viva által felkínált lehetőséggel. nagyon sokat változtatok a kezdethez képest.. jó irányba..igazi példaképek lettetek már a 10en 20on éveseknek:P <3
    am meg a kommentekhez csak annyit, hogy mindenkit érnek negatív atrocitások a cigánysággal kapcsolatosan, sajnos ilyenek vannak és lesznek is, de van olyan rétege is aki meg rendes (helyenként rendesebb értelmesebb egy magyarnál is nem mintha különbséget kellene tenni közöttük..)és nem kell pár negativ élmény után sztereotipizálni és az egész cigányságra ráhúzni azt és felelősségre vonni, hogy miért ilyenek amilyenek.. én arról az oldalról azokat sem ítélem el akik azért lopnak mert nincs mit enni, aminek az eredendő oka hogy nincs munka, ha van nem nekik szánják..persze lehet azt is mondani hogy lusták dolgozni lehet az is benne van.. mindegy ezekbe nem megyek bele erre megoldás, kompromisszum nagyon nincs sajna..

  23. sweetylemon. says:

    citrompótló.=)))

  24. Deepy says:

    Peggiinek igaza lenni :) a PÉDAKÉPEK meg a legkiemelendőbb szó =) (hú de megmagyar)..

  25. Deepy says:

    szép volt tegnap csak mi hiányoztunk ugye? :’( mostmár azért csak kibírod valahogy hogy ittvagyunk neked :’((

  26. Peggii Sue says:

    kösz Deepy az egyetértést :D xD

  27. sweetylemon. says:

    igen.igy tűrhető.köszi.:) >:D<

  28. Deepy says:

    pédaképek eh de párásztos vók x”D hát nincsmit :)
    paradoxnevűbarátom neked meg annyit hogy szívesen vagyunk neked :)

  29. Timi says:

    Peggiim én is azért írtam, hogy igyekszem ezen változtatni. De ha megfigyeled, roma származású is dolgozhat, legalábbis nekem volt cigány munkatársam és nem bántotta senki. Anyának is van ilyen munkatársa, és anyum egy gyárban dolgozik ahol igencsak meg kell dolgozni azért a kis pénzért. Csak sajnos a többség nem ilyen. Én is tudom milyen amikor nincs munka, jártam napszámba dohányt törni, nem szégyellem mert ez sztem nem szégyen. Igaz koszosan, büdösen mentem haza de akkor ezt dobta a gép muszáj volt. És látom mi folyik, ha vmi nem tetszik nekik verik a placcot, én meg amikor elvesztettem a munkahelyem annyi segélyt kaptam amivel kb kitörölhettem a sejhajomat.
    Bocs ez a véleményem, persze én is szeretném ha béke lenne, de nem lehet mindent lenyomni a torkunkon sztem.

  30. sweetylemon. says:

    nagylevegő.
    és szépen kifujjni. *rosszalló*

  31. Deepy says:

    én fújni szoktam… kicsit elszólás a fujj xP

  32. sweetylemon. says:

    xD

  33. sweetylemon. says:

    deepy. szted ha 1 hétig össze lennénk zárva, mi lenne a végeredmény?xD

  34. Deepy says:

    egyszerű: nem tartana egy hétig x”DDD

  35. sweetylemon. says:

    ezt megmondtad.=))

  36. Timi says:

    Elvágná a torkod az tuti :D Még első nap… Ismerem már nem a türelméről híres Deepynásom hogy nyaljam a sunádat :D

  37. FloWergirl says:

    :D :D:D:D:D

  38. iqlightblondie says:

    én meg röhögnék rajtatok kintrőlxD

  39. Deepy says:

    bocs de látszik az arckifejezésed a betűiden…

  40. sweetylemon. says:

    kinek a betűin?

  41. Deepy says:

    Timi a-a.. nem bántok SENKIT. kivéve ha bántja akit szeretek

  42. Deepy says:

    hát vajon? lehet minket utálni nyugi nincsvele semmi baj :D

  43. sweetylemon. says:

    én sem bántok senkit.
    szal mielőtt a pokolra kerülsz nem engem fogsz megölni.
    megnyugtató.

  44. Deepy says:

    ki mondta h téged? :D max egy szúnyogot…

  45. sweetylemon. says:

    Ilka. ezt a röhögést is megkell köszönjem. xD

  46. iqlightblondie says:

    am +van a hell tourist szlogenje : enjoy your last joy
    mind1 lehet h értelmetlen gecifáradt vok! meg voltam akk is mikor beugrott

  47. Peggii Sue says:

    hát persze ők is jutnak munkához..ez a verik a placcot dolog is igaz bizonyos szinten, csak az nem mindegy, hogyha jelentkezik egy munkára egy cigány (akin azért látszik is ) és egy magyar akkor közülük sajnos a magyar esélyesebben pályázik az állásra, mert vhogy mi magyarok óckodunk a nem tiszta vérű magyartól.. ugyanez a szlovák magyar helyzet, amikor köpködünk egymásra.. pedig semmi különbség nincs köztünk csak annyi, hogy más a származásunk, de ugyanúgy nevetünk, ugyanugy tudunk szeretni..
    jó amikor beszólnak az utcán nekem is hogy cicaa add meg a számod akkor én is aztmondom magamban hogy menjen a..:D … de hogy is mondjam ez vhogy benne van a neveltetésükben.. is egyrészt, és eredendően a temperamentumukban.. mint ahogy az olaszok hadonásznak és erős a test mozgásuk beszéd közben ez is tök általános dolog..
    vagy egy másik példa.. menjünk el egy kocsmába késő esti órákban mondjuk egy faluban ahol fele-fele arányba vannak a magyarok és a cigányok.. biztos hogy nem csak cigánnyal lesz tele a kocsma, hanem ott fognak bizony ülni a magyarok is a fejüket támasztva.. de akkor arra nem mond senki semmit, hogy a magyar miért issza magát minden este le a sárga földig.. de ha cigány csinálja akkor az egy hazug,lopós alkoholista és ingyenélő.. ez a nem mindegy sajnos.. cigányságról van szó általában mindenki negativabban itéli a dolgokat mint értékelné azt egy magyarnál..
    pedig a cigány kultúrának is meg vannak az értékei.. lásd:zene.. csak amig a negatívat vesszük észre addig azaz érték is sokakban inkább negatív marad..pl most Bódi Guszti.. cigány zene az is csak modernebb nem az a klasszikus.. de mégis amint leirtam hogy Bódi Guszti mindenki látja maga elött őket azzal a negativ köritéssel ki hogyan képzelte el a fejében őket.. értitek miről dumálok?xD bár nem bódi az etalon csak most ő jutott eszembe hirtelen xD

  48. sweetylemon. says:

    összezavarodtam.most akkor ki utál kit?
    vagy nagy béke honol.

  49. iqlightblondie says:

    nm lemon. szívesen nevetek veled is meg rajtad is csak szólj :)
    igen itt szeretne béke lenni nagyon!

  50. iqlightblondie says:

    értem Peggi :)

  51. sweetylemon. says:

    3 órája megvetettem az ágyam a földre..
    :)

  52. Deepy says:

    én értem és még mindig egyetértek… mikor a cigányasszonyt vitte anyám haza aztmondja anyának: dejó magának hogy ilyen világos a bőre, a hugomnak is ilyen ő tud dolgozni…
    és tényleg minden ember ugyanúgy szomorú és boldog, csak az egyik nép akkor nevet, míg a másik akkor sír.. ne legyünk már olyanok mint a kutya meg a macska, hogy a kutya csóválja a farkát ha boldog a macska meg azthiszi hogy ideges… meg kell tanulni felfogni hogy más kultúra, vagy csak más város, más falu, más család és az az ember más.. neki én vagyok az a más ember…
    és ha már tolerancia, akkor nem csak a bőrszínben térünk el…

  53. sweetylemon. says:

    Peggynek most jönne pár zsir.

  54. FloWergirl says:

    énis értem! de ez szentem csak hozzáállás és tapasztalat kérdése!

  55. Timi says:

    Peggi ezt a hozzállást vmivel ki kellett érdemelni…

  56. Peggii Sue says:

    nah majd egyszer talán jön vmi Dalai Láma fazon ide szép hazánkba és csinál rendet xDD
    ja ma még annyi hozzászólás hogy más országokban is vannak kisebbségek, de ott annyira nem kiélezett mint nálunk.. ami vhol a magyar mentalitást és hülye felfogást is mutatja..

  57. Deepy says:

    hm hát szerintem nehéz mindig mindenkit tolerálni… és rem vágjátok h már nem csak a cigányokról beszélek, hanem arról, ha valaki nevet mikor téged felzaklat valami, érteni hogy ő olyan, ha valakinek nem az a kedvenc témája ami neked, ha nem azt a zenét szereti, ha nem azzal akar lenni, ha nem az a kedvenc színe, ha másak a politikai nézetei.. de ha te nem érted őt, hogy várod el hogy téged értsenek?

  58. iqlightblondie says:

    azt h hol mennyire kiélezett sajnos csak az tudja igazán aki benne él…
    volt vmi multikulti óránk ahol ezzel foglalkoztunk és ott néztünk erről filmeket is
    ott megbizonyosodtam h máshol is lehet fejlődni még csak nem látunk mi mindent azért innen

  59. Timi says:

    nah hát a magyar mentalitásról inkább ne is beszéljünk…

  60. sweetylemon. says:

    nálunk nincsenek cigányok..
    de van 1 oszttársam, akit elhagyott az anyja.nincsenek olyan ruhái meg minden. és lenézik, ahelyett, h segÍtenének rajta.
    jó.persze azért a nevelés is hiányzik belőle. de ezen lehetne változtatni. ha nem ócsárolnák folyton, akkor ő sem lenne olyan agressziv.
    a másik gazdag mint a szar, és belerakja a kukába. aztmondja oda való.
    hát inkább adja neki akk a kinőtt ruháját vagy vmi.ugyisvan neki elég.

  61. iqlightblondie says:

    baszki óra! jesszus erről írtam egy rohadék szakdogát most jut eszembe!
    áááááááuh h elment az idő! régen érdekelt a téma nagyon különben, de én már jól lerágtam ezt a csontot :S

  62. Peggii Sue says:

    hát igen csak ittthon már elfajultak a dolgok amikor már kimondottan cigányokat ölnek.. na ez durva igy de hát tudott dolog hogy volt erre példa hogy szánt szándékkal azért ölték ami..

  63. sweetylemon. says:

    álmos vagy Ilka? >:)

  64. iqlightblondie says:

    am Deepy amiről te írsz feljebb az már szerintem nem is csak tolerancia hanem ilyen empátiaféleség is. de ez csak az én szerény véleményem.

  65. sweetylemon. says:

    igen.sajnos van ilyen is. elszomorito.

  66. iqlightblondie says:

    inkább éhes…:) úgy beleharapnék egy citromba xD

  67. Deepy says:

    de nem fogadná el ha odaadja… nem olyan egyszerű az, elfogadni a segítséget.. tudom, pedig – talán – hál’ Istennek nekem nem nagyon kell

  68. sweetylemon. says:

    harapjj.de ne durván.
    csk érzékiesen.

  69. Deepy says:

    hát lehet… sőt biztos hogy könnyebb tolerálni valamit, ha érzed hogy “miért?”… de attól még az embernek fáj.. attól hogy érti

  70. iqlightblondie says:

    xD én csak úgy tudok …

  71. FloWergirl says:

    aam valaki ezt kifejezetten szégyenli má csak bevallani is azt h segítségre van szüksége..az meg h elfogadja..

  72. Timi says:

    Csak sokan a miértig nem jutnak el… De ami tény az tény.

  73. sweetylemon. says:

    tudom. de utána jól esik h törődnek veled, és h te is fontos vagy vki számára.(pl). bár az előbb felvetett témához ez nem annyira illik.

  74. FloWergirl says:

    Am. ez az egész.. addig nem érted igazán h miről beszél még te nem éled át..!

  75. FloWergirl says:

    de persze ez csak az én véleményem!

  76. iqlightblondie says:

    de ne aggódjatok mert a kettő létezhet 1más nélkül, mármint a tolerancia meg az empátia (sztm)
    mint Timinél hehehe

  77. Deepy says:

    de ha elég empatikus valaki (áá dehülye szav) akkor nem feltétlen kell átélnie.. ezt is embere válogatja.. és akkor megértjük hogy valaki nem empatikus/toleráns és akkor ezt toleráljuk juuuj milyen ördögi kör xD

  78. sweetylemon. says:

    nekem n ilyen problémáim voltak.
    de mindenkit eltoltam magam mellől. mert a legtöbb leemozott h én most divatbol csinálom(mennyenek..oda.) és nem akartam még többet csalódni. ezért aki meg megértett és valóban segÍteni akart már nehezen hittem benne.

  79. Timi says:

    jah :D tolerancia nélkül vagyok empatikus :D

  80. iqlightblondie says:

    Deepy imádlak xd

  81. FloWergirl says:

    IGEN, de ez is emberfüggőő! Mindig ugyan oda jukadunk ki..xD

  82. Peggii Sue says:

    nah hát igen az eddig leirtaknak tükrében végülis szép dolog afctől ez hogy erre is felhiívják a figyelmet.. mert ilyenre kevesebb a példa mindig.. mmint hogy melléjük állnak..
    és kellene aludni:D mert amióta meleg van mindig hajnali 5kor fexem le xD

  83. Deepy says:

    ezért ördögi kör.. :D mert ugyanoda lyukadunk ki :D
    énis imádlak höhö :D
    az rossz, mikor nem hiszünk az emberekben… és mitől kéne? honnan tudhatjuk ki “jó” és ki “rossz” és lehet jót akar, de rosszat tesz :\
    Timi a tolerancia nélküli empátia milyen? “érzem hogy rossz neked de szarokrá hahaha” ilyen? x”DD

  84. FloWergirl says:

    meleg hatáása..xD

  85. iqlightblondie says:

    jah jobb mintha bőrfejűek lennének xD akkor nem is szeretném őket xD
    nagyon fáradt vagyok :S

  86. FloWergirl says:

    ezt még a végtelenségig lehet ragozni am.!

  87. Deepy says:

    aludni? vagy 13órát aludtam hagymá xDD

  88. Peggii Sue says:

    Deepy minden elismerésem a te agytekervényeidnek már bazz XDD nem bírlak követni lassan xD

  89. Deepy says:

    matekfakt x”D

  90. iqlightblondie says:

    kiszámoltad a cigit is annyi sör után csak leste pedig a csaj bonyolította az apróvalxD

  91. sweetylemon. says:

    kb énis annyit, du keltem fel, de má’ álmoslettem.

  92. Timi says:

    Deepy a bizalomra visszatérve. Azért nekem meg kellett dolgoznom azért hogy megbízz bennem, de sztem sikerrel jártam, mert már nem hiszed azt hogy minden ember rossz és csak kihasznál. Ugye? :D

  93. Peggii Sue says:

    kb xDD most hogy vége a sulinak legalább vki edzésben tart Deepy XDDD

  94. Deepy says:

    talán nem hiszem :D van pár ember akiben bízom, hála annak hogy ittvagyok, és ismerlek titeket. ergó a már- már közhely: köszi AFC hogy vagytok :D
    agyedzés :P nemárt x”D az nem fitness :P

  95. Timi says:

    Jah Deepy agyát ellopom és megfejtem :D Most eszembe jutott vmi. Van egy musical Mozart életéről szól, és Colloredo érsek aki támogatja Mozartot anyagilag abba őrül bele, hogy nem érti Mozart csodálatos elméjét. Peggim ne hogy így járj te is :P

  96. sweetylemon. says:

    nálam agykikapcs.
    csk ülök és bambulok. meg hülyeségeken jár az eszem.

  97. Peggii Sue says:

    hát csak nem Timi xDD

  98. Peggii Sue says:

    nálam is lassan kikapcs lesz xd csütörtökig aludnom kell olyan sokat hogy birjam 3 napig a bulit *_*xD vajon sikerül?XD

  99. iqlightblondie says:

    xDxDDDDD

  100. Timi says:

    http://www.youtube.com/watch?v=ZXkqdcHyz9k
    tessék illusztrálom is. Nézzétek meg. Isten zene!!!!!! :D

  101. iqlightblondie says:

    milyen buli?

  102. sweetylemon. says:

    én bizok benned.sikerülni fog.
    jó sók kv-val, meg kólával ébren mardhatsz.

  103. sweetylemon. says:

    bazz. sok*

  104. Deepy says:

    csodálatos elme x”DDDDDDDDDDD minny komponálok egy tangens függvényt megszórva egy kis hipofízis működésével, ropogósra pírított kovalens kötésekkel.. desszertnek meg egy kis offshore cégek meg algo de español in english… de nehogy kimaradjon a fényhullám, mert a szivárvány szép!

  105. Peggii Sue says:

    ilka..fesztivááál:D életem első végig bulizott fesztiválja lesz (amin végig.. kezdéstől zárásig leszek) xD Fishing on Orfű :D meg majd jövö hónapban efott is talán:D

  106. Deepy says:

    bírni fogod :D monster redbull kávé meg valami szívroham elli izé :D

  107. sweetylemon. says:

    fáj a torkam. s nincs olyan mentolos cukor/torokfertőtlenitő.
    micsináljak vele?

  108. Deepy says:

    elli = elleni xD

  109. Deepy says:

    mézes CITROMOS tea :D vagy csak méz :D meg a szegfűszeg is fertőtlenít

  110. Peggii Sue says:

    sok kávéval kólával?XDD borral inkább xDDD sörrel.. majd ha halljátok a hiradóban hogy egy 20 éves lány halálra itta magát az én leszekXD mert kurvára nem birom a piát.. vagyis hamar üt xD (emléxel Timi arra az msnezésünkre?:DDDD) szal meghalás lesz weheh xD nem jösztök?xDD lesz nálam pijjaa xD adokis:D

  111. sweetylemon. says:

    telleg. azokat kihagytam. :-j

  112. iqlightblondie says:

    efott xD az de jó!

  113. sweetylemon. says:

    köszi Deepy.

  114. Deepy says:

    akkor egy bokor allján készülsz bulizni? :D

  115. Timi says:

    Jaaaaaaa életemben először rúgtam be úgy hogy msn-eztem. Az de LOL volt. Azt mondja Peggii ivott egy felest, mondom héj én is :D Hoztam a kis piámat én is :D A végén már elég érdekesen írtunk. Majd megismételjük ugyi? :D

  116. iqlightblondie says:

    ha nekem nem sikerült még halálra innom magam akkor neked sem fog, nyugi

  117. Peggii Sue says:

    efott jóám:D csak egyre drágább=/ 14 egy bérlet már..:S

  118. Timi says:

    én is én is… baszki késő van má :D

  119. iqlightblondie says:

    de most lehet rá nyerni vhogy (efottra) xD

  120. tomiluuuw says:

    Üdv mindenki. Rég nem voltam itt. Jelszavam már nem tudom, regiztem újra. Timinél reklamáljatok emiatt :) . A roma témához írnék annyit, hogy nem ismerem nagyon őket, eddig úgy tartottam tán jobb is így. Az ember ne menjen olyan helyre ahol pofánverhetik. De most talán más a helyzet. Megismertem valakit neten át, aki lehet hogy valamennyire roma származású. Hát kérem, ha így van, akkor kiváncsian várom, hogy mi lesz erősebb, a félelem+előítélet vagy a szerelem. :) MIlyen jól is hangzik, mint valami film, vagy akár dráma, musical. Kiderül majd. Bár őszintén szólva: inkább ne legyen kicsit se roma :) )).

  121. sweetylemon. says:

    csk minny negyed 4.:-j.
    ennyi erővel feennmaradhatnánk reggelig is.

  122. Deepy says:

    félelem és előítélet :\ szinte fáj hogy egy EMBERRE kell ezt mondani

  123. Deepy says:

    nem szinte. fáj :s

  124. Peggii Sue says:

    jaaj Timi olyan msnezést vmiko iktassunk már be mert kurva jóvolt xd csak ugy csusztak le a felesek :D DD irni se tudtunk már baszkiXD
    szija tomiluuv :D

  125. Peggii Sue says:

    Deepy “egy bokor alján készülsz bulizni?” he?XDD

  126. Deepy says:

    Timi smsezni is jól tud olyankor… zshr a buji xD

  127. sweetylemon. says:

    öö.negyed 3.
    és szerinetek az állatokkal mivan.
    a csirkét, tehenet, lovat, disznót, halat megkinozzák. levágják a fejét.leszúrják.
    ők is ugyanolyan érző lények nem?

  128. Peggii Sue says:

    ilka hol lehet nyerni efottra?:O van facebookon egy sörlicites de azzal több mint valószinű nem fogok bérletet nyernixD máshogy is lehet még?:O

  129. Peggii Sue says:

    ők is érző lények.. ezért a sok vega.. de én szemét dolog vagy sem nem tudok lemondani a husról:D

  130. iqlightblondie says:

    a viván láttam vmit asszem a djuice -al v mi a tökömmel lehet h kb 4500 -ért bérlet
    de nem akarok hülyeséget mondani, majd figyeld a vivát

  131. FloWergirl says:

    jah itt is az ez előitéleT!:/

  132. iqlightblondie says:

    egyszer nem ettem húst 8 hónapig!

  133. sweetylemon. says:

    én 2 éve nemeszem.
    de csk emiatt a felfogásom miatt.

  134. Peggii Sue says:

    uhhh :O kell djuice-s ismerös akkorXDD

  135. sweetylemon. says:

    grat Ilka.

  136. Deepy says:

    hát ha annyit iszol lehet ott kötsz ki :P
    érző lények az biztos, de elvileg a növények is… de erre én annyi szok mondani h az embernek mindenevő fogazata van… szal nem növényevők vagyunk, abban mondjuk egyetértek hogy ne kínozzuk őket. (am úgy mondom mint aki feszt húst zabál holott csak a csirkemellét eszem meg :D )

  137. FloWergirl says:

    Peggi nem vagy egyedül.., vhogy én se tudok lemondanki a husrol…:/

  138. Peggii Sue says:

    én is csak a mellett xD Deepy mi csöcscentrikusak vagyunkXDD

  139. Timi says:

    Uhh a húsról én sem tudok lemondani.

  140. Deepy says:

    x”DDDDDDDDDDDDDDD jézusom xD cenzúrázzuk magunkat xP

  141. Timi says:

    Jah amúgy elmegyek fogat mosni és kitárgyaltok. Szép mondhatom :D

  142. sweetylemon. says:

    meek főzők teát, s CITROMot iszok.

  143. Peggii Sue says:

    hát te is a mellekre hajtasz.. te romlott nőszemély XDDD a lába(köze) már nem is jó?XD

  144. Deepy says:

    direkt Timi :D :P énmeg keresek szegfűszeget tökfinom :D

  145. sweetylemon. says:

    vis értitek.
    jo éjt.
    puszi.

  146. Peggii Sue says:

    ajj de meleeeg vaaaaaan… >.<

  147. Peggii Sue says:

    pux :) jóéjt

  148. Timi says:

    Peggim én is megcsöcsörésznélek :D A lába köze meg tudod milyen… Nem írom le :D

  149. Deepy says:

    a lábaköze? :D rántott csirkepina? xDDDDD

  150. sweetylemon. says:

    oks.

  151. Timi says:

    Neeeem Deepy, tejtermékre gondolj :D

  152. Peggii Sue says:

    ha jövöl Sijjóóófuckra majd megcsöcsörészhetsz xD a rendelkezésedre bocsátom őket XDD

  153. Deepy says:

    ehh xDDDD ne fürgyé le :D

  154. Timi says:

    Nah hát Peggiii csöcsért már megéri elmenni :D

  155. iqlightblondie says:

    én most másnak másik testrészéért mennék vhová

  156. iqlightblondie says:

    de nem tom hol tartózkodik

  157. Peggii Sue says:

    Timi XDDDDD nekem meg a te sunádééér :D

  158. Timi says:

    Hát egy bizonyos testrészért én is mennék. Vagyis nemcsak testrészért :D
    Messze van :( Gyere máááááááán haza lécciiiiiiiiiii!!!!!!

  159. FloWergirl says:

    na jó..azt most nem fogok vele még szenvedni..xD
    puszi

  160. Deepy says:

    sajtosroló

  161. iqlightblondie says:

    msn-n tanítja vakon gépelni hát baszarok!

  162. iqlightblondie says:

    én+nyitott szemmel sem tudok
    meg ettem múltkor is eltört a tányér akartam írni nagyon

  163. Deepy says:

    baszarjál teis :D

  164. iqlightblondie says:

    xd

  165. Timi says:

    De nem akarja megtanulni… Makacs egy gyerek :D Pedig nem nehéz :D

  166. Deepy says:

    nem akarom mert én TUDOK xDD (és közben negyvenszer nyomom a backspacet xDD)

  167. Timi says:

    a vakon írás nem azt jelenti hogy be kell csukni a szemed :D anyááááááááááááám :D DDDDD

  168. Peggii Sue says:

    na emberkék én innen bucsuzom:D majd még visszatérek ecceee ;) pusz a sunátokra (LLK)jóéjt:D

  169. Deepy says:

    jóéjt :D

  170. iqlightblondie says:

    szétszereltem a mosógépet xD kiváncsi vok vissza bírom e rakni majd

  171. Timi says:

    jó8 Peggim álmodj szépeket :D

  172. Deepy says:

    jézusom Ilka :D

  173. iqlightblondie says:

    elkúrtuk a takarítást deepy

  174. Deepy says:

    el hát :D európában más oly böszmeséget nem csinált, melyet mi csináltunk

  175. Timi says:

    Nah jóéjt csajok álmodjatok szépeket (velem) :D Deepy te takarícccsá, Ilka mire megyek szereld össze a mosógépet :D Viszek hozzá perwolt meg lenor elegantot :D
    Jah és az ablakodat is megpucolom. Addig nem merd! :D ahh holnap fogászat megint egy hétig nem fogok tudni enni. Nah jó befogom a pofámat :D Jó8

  176. Deepy says:

    Veled az alap :D te felleges Timi :D

  177. iqlightblondie says:

    oks. tehát: inkább az én fürdőskurvámmal álmodok, mint múlt éjjel h kutyák meg nyulak akartak betörni hozzám. ez miafaszezaz álom? és konkrétan féltemxD
    de az ablakot nembizti h kibírom addig…de azé köszi :) jó fogorvost!
    Deepy lol
    Peggy már kiléptél de jó8
    én is befogom végre a pofám jeeeeeeeeeeeeeee

  178. Deepy says:

    (: énis :D jóóóóóéjt mindenkinek :D

  179. tamy says:

    dejó:) és Norcy! utólag is boldog névnapot*.* mert nemrég volt Nóra nemtom hogy mikor ünnepled:D meg mostanában msnen meg itt se leszek. költözünk:( és szorítok a cometre:) habár menni nem megyek meg ugya vivám sincs de lélekben ottleszek:/ písz.

  180. kbrigitta96 says:

    szavazz az AFC-re hogy a Júliusi IM-ben legyen rólluk poszter!!!!
    http://neon.hu/celeb/celeb-hirek/kirol-szeretnel-posztert-a-juliusi-im-be-szavazz/

  181. Tacsiii says:

    háájoltok!!!!!! :)

  182. Tacsiii says:

    +int sokan vagytok.=(

  183. Dakcsi says:

    Látom Boti is ott volt :D

  184. n.o.s says:

    Nem tudom hogy milyen raszizmusról beszéltek de sztem ebben az országba nem a magyarság rasszista. Rassszista a kormány meg az mszp. Az AFC most szépen eladta magát a csőcselék médiának. Ha egyébként rasszizmusról beszélünk akk szerintem a kedves AFC tiltakozik az ellen is például hogy tavaly július 4.-én a békésen tüntető gárdistákat veretett félájultra a mocskos mszp. Remélem tiltakoznak az ellen is hogy betiltották a gárdista egyenruha viselését is mert én ezt magamra nézve sértőnek találom, na ez az igazi rasszizmus már azt is megpofázzák milyen ruhát hordhatok. Tévedés ne essen nem vagyok gárdista én a Nemzeti Őrseregnek vagyok tagja de mivel a Magyar Gárda társszervezet ezért szerintem jogos hogy kiállok a magyar testvéreim mellett.

    Szebb jövőt!

  185. sweetylemon. says:

    nepofázzálmár. -.-

  186. afc_tomi_fan says:

    n.o.s. kussolj már >.> …

  187. Stella says:

    Nem nagyon szoktam írni,de ahogy elolvastam a postot és a kommenteket rögtön eszembe jutott egy magyar híresség könyvének részlete:
    “Ki merné megkérdőjelezni egy gyönyörű cigánylány tökéletességét, akinek évezredes hagyományának iránti elkötelezett tisztelete és zabolátlan vadsága egyszerre csillog a szemében?…
    … Senki sem születik gazembernek, hitványnak, tolvajnak, gyilkosnak.. Cigánynak, arabnak, zsidónak, kínainak, homoszexuálisnak azonban igen…
    … Hogy mi történik egy emberi lénnyel születése pillanatától addig a pontig, míg véresszájú agitátorként, kerítéseket lerombolva üvölti, hogy “mocskos buzik”, hogy mi történik egy ártatlan csecsemővel, aki már tízévesen gépfegyverrel a kezében várja, hogy mikor lőhet le végre egy “büdös zsidót”, azért már mi, emberek vagyunk felelősek.” /Steiner Kristóf/
    Szerintem ez a pár sor mindent leír.

  188. Deepy says:

    Hogy mekkora nyomorék vagyok x”D vagy huszadjára sikerült bejelentkeznem xD
    Ilka elküldtem, bár szerintem még belefér a szólás szabadságába… Köszi, hogy szóltál :)

  189. Deepy says:

    Tudtam, hogy Kristóf :) én is olvastam a könyvet és nagyon igaz, amit leírt.

  190. sweetylemon. says:

    tomifan.am mit terveztek nicivel?

  191. Deepy says:

    kbrigitta96 köszi, hogy szóltál :) (milyen vicces, hogy Gabirinta-formátúmú a neved… xP)

  192. Tacsiii says:

    MA IA-BAN LESZ FEKAAAAAA!!!!!!!!!!!!!!!!=DDDDDD

  193. Tacsiii says:

    én nemtom nézni me évzárón leszek!!:S:’(

  194. afc_tomi_fan says:

    sweetylemon. azt nem mondhatom el :D titok ^^ XD max ha felveszel msnre megmondom:
    afc_encsy@hotmail.com

  195. sweetylemon. says:

    fentvagy.xD

  196. afc_tomi_fan says:

    fent fent. XD

  197. tamy says:

    jaj hagyjátok. ne felejtsétek el h mit mondtak Tomiék. vagyis írtak.. hogy ne foglalkozzunk az ilyen negatív kommentekkel, majd úgyis törlik. tudom nagyon nehéz nem visszaszólni, de ne süllyedjetek le az ő szintjére. meg amúgy is, tartsuk tiszteletben a kritikákat is, hiszen ez az egész ezzel jár. nem mindenkinek tudnak az emberek megfelelni. neki ez nem tetszik, neki az nem tetszik. naés? az a lényeg hogy nekünk tetszik. mással nem kell foglalkozni, nem éri meg mert abból csak rosszul jöhetünk ki. :)
    Deepy, nekem is Gabirinta jutott a nevéből az eszembe:D milyen fura.

  198. Tacsiii says:

    am tamy,mért nem szoktál mostanában írni??:O
    régebben töksokat írtál. =/

  199. tamy says:

    nem nagyon engednek már géphez:( namegyek bizonyítványért a suliba mertakkor beteg voltam. pusz

  200. iqlightblondie says:

    oksa Deepy köszi. igen még belefér, majd este elmondom, miért szóltam mégis!

  201. Tacsiii says:

    jaah értem.

  202. Tacsiii says:

    ♥♥♥♥♥♥♥

  203. Peggii Sue says:

    tamy itt most nem az afc iránti szeretetünkről van szó.. azt senki nem kédőjelezi meg.. kicsit más volt a téma:D sebaj:D
    n.o.s. neked meg csak annyit hogy a gárdistákat én rohadtul nem sajnálom hogy bármiben is korlátozva vannak, nagyon helyesnek tartom inkább ha az útjukba állnak! a politikát meg sztem ne keverjük bele abba a tök egyszerű kérdésbe hogy elfogadjuk/befogadjuk e a cigányokat vagy sem.. két különböző dolog, ehhez sem az az mszpnek sem a fidesznek sem a jobbiknak nincs köze.. ez csak mi rajtunk, mi magunkon áll, hogy hogyan viszonyulunk embertársainkhoz.

  204. Tacsiii says:

    páá.
    <3

  205. Láájm says:

    am kbrigitta az már egy régi szavazás xP

  206. iqlightblondie says:

    Peggi nálad a pont nem kicsit nagyon :)
    Anna de cuki volt, felhív h Feka az IA-ban, de pont nem voltam itt.

  207. FloWergirl says:

    sziasztok:D
    Deppy azt mondta felveszi én nem láttam sajna..:( pizzázni voltunk:’D

  208. angyal says:

    Peti miért nincs fen eggyik képen sem . kár érte.

  209. n.o.s says:

    afc tomi fan hát szerintem egyáltalán nem kérdeztelek.
    Stella nekem nincs bajom a cigánnyal a zsidóval vagy a kínaival csak annyi elvárásom van velük szemben hogy normálisan éljenek.
    Peggie gondolom te vmi pesti hülye vagy mert azok nincsennek tisztába a valósággal és hogyha szerinted jó hogy ennyire ellehetetlenítik a gárdistákat akkor gyere le vidékre és nézd meg milyen a helyzet mert sokszor csak a Magyar Gárda segíthet de sztem te még azt se tod h mi az. És ha szted ahhoz nincs semmi köze a politikának hogy a romák egy része családi segélyből és lopásból életforma szerűen tartják fenn magukat akk nagyot tévedsz mert az elmúlt húsz évben szoktatták rá őket erre az életmódra és ehhez naon sok köze van az mszp nek és a fidesznek is. Ha az a kérdés hogy befogajuk őket e vagy sem akk gyere le vidékre költözz közéjük 2 hétre és utánna megkérdezlek hogy mit gondolsz.Megköszönném ha nem válaszolnál.
    Tamy nekem semmi bajom az afc-vel sőt énis rajongójuk vagyokbár ezen nagyon meglepődött a többi nemzeti őrsereg tag.Csak az zavar hogy így eladják magukat

    Szebb jövőt!

  210. iqlightblondie says:

    Az lenne már a szebb jövő, ha végre ebben az országban eljutnánk oda, hogy egy ilyen témát, amit feldobtak, meg lehetne vitatni anélkül, hogy kiejtjük a szánkon hogy mszp fidesz segély zsidó stb…az már azt jelentené, hogy az emberek nagy része elégedett annyira, hogy nem érez kényszert arra, hogy még a madárcsicsergésbe is kb. belekeverje a napi pártpolitikát.
    szóval az tök jó, hogy mindenki leírja a véleményét, csak nem lehetne néha elvonatkoztatni? ezt a dolgot is ezerféle aspektusból meg lehet közelíteni végülis.
    mindegy, ez van, remélem érthető, hogy mire akarok kilyukadni
    szebb jövőt…

  211. sweetylemon. says:

    igen Ilka.
    szebb jövőt.xD
    az akkor jönne el ha minden ember nem csk szóval csinálná, igérgetne, hanem megis valósÍtaná.tettekben.

  212. … [Trackback]…

    [...] Find More Informations here: antifitnessclub.eu/jam/ [...]…

  213. url says:

    … [Trackback]…

    [...] Read More Infos here: antifitnessclub.eu/jam/ [...]…

  214. Lil Wayne mixtapes…

    [...]check out the content or sites we have [...]…

  215. gun app says:

    … [Trackback]…

    [...] Read More: antifitnessclub.eu/jam/ [...]…

Szólj hozzá!

Jelentkezz bea hozzászóláshoz