Indulunk a 25. Nike Budapest Félmaratonon!

Hahó!
Szeptember 5-én mi (Miki és Peti) is indulunk a 25. Nike Budapest Félmaratonon, azaz vállaltuk, hogy lefutjuk a 21 km-es távot!
Elsősorban magunkat szeretnénk próbára tenni, és örülnénk, ha lennének közületek, akik velünk tartanak, de az is jól esne, ha eljönnétek buzdítani minket!
A felkészülésünkről természetesen időről időre hírt adunk majd, úgyhogy érdemes lesz visszanézni ide! :)

Forgattunk videoblogot is a sajtótájékoztatón, amit hamarosan felpakolunk, addig is itt egy interjú, amit a bevezetem.hu stábja készített velünk! (Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy közvetlenül előtte futottunk le egy kört a Margitszigeten, és nem gyöngyözik a homlokunk, és nem is lihegünk. Fogjuk fel bíztató jelként… :) )

41 Hozzászólás “Indulunk a 25. Nike Budapest Félmaratonon!”

  1. tamy says:

    elsőkomi*.*
    dejó:D szurkolok meg minden:D
    mi ma futottunk 60 métert. beírtak vmi szart mert kiálltamxD úgy fáztam sztem beteg leszek. még most is:S

  2. Ilka says:

    :)
    én régen körbe bírtam futni.
    pár hete haverommal sétálgattunk és nosztalgiából elkezdtünk újra futni, hát lesújtó volt…a lábam bírja, a tüdőm nem.
    de jó lenne összeszedni magam szeptemberre!

  3. GoblinMuffin says:

    Kitartás skacok! Csak ügyesen:)

  4. AlyssaSceneBabydoll says:

    húú de rikítotook így könnyű lenne +találni:D még hogy anti fitness..:D és Fekaa miért nem fut?Tomit azért nem kérdezem mert eel sem tudom képzelni ezt most nem bántásból de vmiért nem tudom vinné a gitárját is közben csókolgatná hihi :D de jó lenne mert ééén jelentkeznék utána masszírozni azt jól tudok:D tiszta jó takarítanék a fásy mulatóban éééletem álmaxD önéletrajzot kértek?:DD Tomi a “rockos mellem” az egy előny nem?:D nah jó abbahagyom.. szoktam járni futni de nem hiszem h ennyit sikerülne kiköpném a tüdőm:D megyek szurkolniih hajrá brekik brekkxD

  5. AlyssaSceneBabydoll says:

    juuj el fogok késnii rájöttem hogy egy türelmetlen nyafka picsa vagyok:D =/ nem mindig.. áá ááá nah tessék megint kezdem húzok inkább:D pusz

  6. AlyssaSceneBabydoll says:

    maa lalalalalaahh ahhhahhw :D jó koncizááást!:) pu(pályaudvar) a szádrahx’D

  7. AlyssaSceneBabydoll says:

    üss meg baby mégegyszeer ez nagy szado britneyxD

  8. AlyssaSceneBabydoll says:

    zsííroskenyérvagyxD

  9. AlyssaSceneBabydoll says:

    hyhájájbálnahááj O.o kiléépéés :D bocsesz h tegnap jó pár emberre szívrohamot hoztam nem döglök + 1hamar:D

  10. AlyssaSceneBabydoll says:

    sliccedre vigyázz ne ess el és le +főleeg neeh..Peti kapd el Tomit ne a felhőket elemezd:D cinpetiitámadáás:D LL

  11. AlyssaSceneBabydoll says:

    Feka nem leszel mosómacixD

  12. AlyssaSceneBabydoll says:

    tartsanak ki veréblábak♥ :D D

  13. AlyssaSceneBabydoll says:

    http://www.youtube.com/watch?v=11kGExU-tmE :D -.- pápá:D

  14. tamy says:

    http://www.vivatv.hu/news/viva-comet-videoblog-2010/ az ő része lesz a legjobb tuti:D L.

  15. tamy says:

    megjött a tréző mumus és a zsírozó angyal :D szeressük őket xD <3

  16. Deepy says:

    Lilla minny hívlak majd vonatról, most készülünk és megyünk…

  17. vernarancs says:

    én zsíroztam… denem én tréztem…
    lilla méssz a koncira?

  18. ashley says:

    hajrá fiúk!
    az inmterjúban sz@rul vágták a zenét :S

  19. Tacsiii says:

    hy!
    ez a nap egy nagy rakás SZAAAAAAAAAAR!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    :@@@@@@=(=””’(
    elegem van az életbőől!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    őljetek meg!!!!!!!!!!!!!!PLS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    =/

  20. Anna says:

    Sziasztok!
    Sok sikert fiúk a felkészüléshez :)
    Mi a baj Tacsiii?

  21. Dakcsi says:

    Haha : )
    Majd ti lefutjátok helyettem is :D

  22. Tacsiii says:

    hát hol is kezdjem…:@
    nah szal. ma német órán hívkált a rami(oszt.társam)(am mindig szórakozunk)és az első padban ültem és észrevette a tanár…kérdezi h mit csinálok, a telómmal játszok??
    mondom igen.:S
    kérdezi és miért??
    mondom mert a rami csörgetget..:S
    és kérdi ki az a rami??
    mondom angolos.
    kérdezi és most hol van órája??
    mondom itt mellettünk a 8.c-be.
    kérdezi h mi a teljes neve?
    mondom Szeghalmi Ramóna.
    erre fogjamagát és átmegy..:@
    1 perc mulva visszajön és elkezdi h szoltam neki h mennyen le az oszt.főhöz…
    nah mind1 és vége lett az órának én meg rohantam a ramihoz de nem volt ott a 8.c-be…akk lementem az ebédlőhöz..ott sem volt,akk fölhívtam a lettit h hol vannak..erre a patrik veszi föl és mondja h lenn a tanáriba..:S
    akk utána jön a flóra hkint ülnek a ramiék a lépcsőn és sír mint állat.=S
    és kimentem hozzájuk h én is vígasztaljam de elkapott a tanár h ne magamat hibáztassam mert az ő hibája + stb.
    hát pedig az enyém is vmennyire..:@@@
    és szegény ramira meg rájött a pánikroham..ott fuldokolt meg nem kapott levegőt..stb.=(
    meg kapott egy osztályfőnökit.
    nah mindegy ez az első sztorim.:S
    mék haza suliból,fölhívom anyám h elindultam hazafelé,mert ott dolgozik a suliba.:Sés mondja h mennyek be hozzá mert beszélni akar velem.:Sde már minny azthittem h őis a telefonos szarsággal akar izéni..
    de nem,hanem a telószámlámról.=S
    aztakurva azt mondta h 20000ezer..=Sde csak a netezés miatt…
    szal úgy le leszek baszva 6 körül mint állat!!!!!!!!!!!!!!!
    =”””””””[
    csak ennyi…..

  23. Tacsiii says:

    aztakurva írtam ám…xDDDDDD
    :@@@@@@@@

  24. tamy says:

    akkor köszi:D
    Tacsi??

  25. tamy says:

    uhh

  26. Anna says:

    hát ez ténleg elég durva sztori :(

  27. Anna says:

    kitartást aztán majd írj, hogy túl e élted az estét a telo számla miatt:/

  28. Tacsiii says:

    mond.
    nemond h nem írta ki mert akk szétrobbanok.:@@@@@@va fasz kivan már mára!!!!!!=/

  29. Tacsiii says:

    jahh megnyugodtam…

  30. Tacsiii says:

    jaaaaaaaaaa de várjatok :O!!3 a magyar igazság!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    am meg azt mondta anyu h búcsuzak el a sim kártyámtól!:@@@@@
    szarok rá,a teló a lényeg v is h legyen benne vmien kártyah működjön. :D
    am meg a tegnapi napom zsííííííír volt…xDDszarrá áztunk,nemnagyon fértünk el 3man 1 esernyő alatt.xDD
    de vannak képek vidik meg minden.^^

  31. Anna says:

    de ki írta :)

  32. Tacsiii says:

    http://fold.bravo.hu/archives/2010/03/03/Csak_egy_kicsit_figyelj_oda/
    ez nagyon nagy!!xDDDDDD<333miaz nem mernek Tomi alá robogót rakni??X''''''''D

  33. Tacsiii says:

    akk jó. :)

  34. Tacsiii says:

    persze persze Tomi,én is ezt mondanáááám!!xDDDDD
    am tod h szere van 100000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000
    0000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000
    0000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000
    0000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000
    x!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!????<333333333
    :D

  35. tamy says:

    aláxDD hogy rollerezik:D én 1 x elestem rollerrel még régen nyáron. nagyon megijedtem meg fájt is. azóta nem megyek rollerra xD

  36. Tacsiii says:

    júúúúúúúj én régen nagyon szerettem rollerezni.^^
    jajj meg amikor Abádszalókon voltunk nyaralni ott a háznál a kislánynak volt egy elektromos rollere.xDDazt nyúztuk egész héten. :D levittük a töltésre is.xDD
    rem az idén is münk!!!!!!!!!!!!!!!=D

  37. FloWergirl says:

    Mennyünk futni..xD

  38. FloWergirl says:

    *Láájm csak veled!xD H birnám ki nélküled..!?xD
    <333

  39. Láájm says:

    xD

  40. Láájm says:

    Najó Lilla nem erőlködök -.-”

  41. … [Trackback]…

    [...] Read More here: antifitnessclub.eu/indulunk-a-25-nike-budapest-felmaratonon/ [...]…

Szólj hozzá!

Jelentkezz bea hozzászóláshoz